KULTÚRFÜRDŐ ÉDENTŐL NAPJAINKIG 3. RÉSZ- LÉPJ BE A HAMMAMBA!

Az egész úgy kezdődött, hogy a törökök bemasíroztak a római és bizánci fürdőkbe… és tetszett nekik!

Alhambra: a Hammam bejárata

 A társas fürdőzés hagyományát az iszlám mentette át a középkoron számunkra. Sok mindent köszönhetünk ennek a kultúrának, ezért ha beszélünk róla, akkor tegyük ezt szeretettel- én most megpróbálom… :)

„Ó ti, akik hisztek, amikor imához járultok, mossátok meg arcotokat és kezeteket könyékig, és töröljétek le feneketeket, meg a lábatokat bokáig.  (…) Allah nem akar terhelni titeket, mindazonáltal tisztává akar tenni, és ki akarja  terjeszteni rátok kegyét.”

 (Korán, 5. szúra)

 Akik olvasták e témában írt előző cikkemet, azoknak a fenti gondolatok nem ismeretlenek. Tulajdonképpen a Közel-Kelet kultúrái alapvető higiénés követelményeinek vallási törvénybe iktatásáról van szó, alapot teremtve ezáltal egy mélyen a keleti ember tudatában gyökerező fürdőkultúra kialakulásához.

A fürdés sokrétű jelentéstartalommal bír a muszlim emberek számára. A tisztaság (külső és belső) szinte azonos fogalom a szépséggel. A muszlim nő lelkéből ered szépsége, mert tiszta- tehát nincs szüksége arra, hogy egyéb bájait mutassa másoknak. Ugyanakkor, ha egy arab férfi egy szép nőt pillant meg, az sokkal mélyebb benyomást tesz rá, mint egy európaira, mivel egyfajta „szépség-kultuszban” élnek (emlékeztet ez az ókori görög „ami szép, az szükségszerűen jó is” eszmére). Talán ebben a megvilágításban picit másképp fest, ha az arab asszonyok mindent eltakaró fátylaira tekintünk- ezeket általában önként választják, senki nem kényszeríti őket a viselésükre (ahogy azt nyugaton hiszik). Tovább folytatva: a szépség és tisztaság rendkívül fontos, tehát azt ápolni kell- így maga a szépségápolás is valójában a muszlimok vallási kötelessége, ezért a fürdő egy olyan hely volt, ahová férfiak és nők egyaránt eljártak. (Természetesen külön időpontban, vagy ikerfürdők esetén külön helyiségben fürödhetnek az eltérő nemek. Ma, a modern fürdőszobák korában a helyiek már csak nosztalgiából látogatják a fürdőket, melyek inkább a turisták szórakoztatását szolgálják.)

A fenti eszmefuttatás persze elég fennkölt, tegyük hát a dolgot emberközelibbé: a keletiek alapvetően társas lények, a keleti társadalmak kollektivista társadalmak. A közösségi élet határozza meg mindennapjaikat, s a fürdőzés, mint közösségi élmény pedig ezt az érzést is erősítette, így még egy szállal tudott kapcsolódni az iszlám világához.

A hammam, (magyarul „meleget árasztó”), melyet sokszor egy nagyobb vallási komplexum részeként építettek (mecsetek, iszlám iskolák), tehát maga a harmónia, egység: harmóniában lenni Istennel, s harmóniában lenni egymással. A víz a keleti emberek számára a Paradicsomot előrevetítő princípium. Amikor a hívők beléptek egy régi török fürdő épületébe, érezhették az Univerzum teljességét maguk körül, ezt szolgálták a különleges építészeti megoldások.

A régi gőzfürdőkben egy kupolás előcsarnokban lévő  márványkút körül helyezték el az öltözőket, innen lehetett tovább haladni egy a pihenésre kialakított helyiségbe, ahonnan a tulajdonképpeni gőzfürdő, a Hararet nyílt. Ennek kupolája maga volt a mennybolt a csillagokkal (Allah országa), a padló pedig sokszor csodálatos keleti ornamentikával díszített kövekből volt kirakva. A beépített agyagcsövekben áramoltatott forró vízzel melegítették fel az aljzatot, melyet a fürdőszolgák folyamatosan locsoltak, hogy a megfelelő hőfokot és páratartalmat elérjék a teremben. A középen lévő óriási márványpadon (köldökkő- török nevén a göbek tasi) folyt a hammam-masszázs. A köldökkő maga is forró volt, hiszen a fürdő vizét melegítő rendszer fölé emelték. A fal mellett kőpadok futottak, vagy díványokon ejtőzhetett az ember, a hűvös vizet pedig a falikutakból merték a fürdőzők magukra az órákon át tartó rituálé során. Jellemzően itt is kialakítottak kis pihenőfülkéket a vendégeknek. No igen, és közben az elmaradhatatlan teázásról se feledkezzünk meg! A relaxáció mellett alkalom nyílt a beszélgetésre, vagy egyszerűen egy kis pletykálkodásra… Mondanom sem kell, hogy a fürdőt lényegesen többször látogatták annak idején a hölgyvendégek a társaság miatt :)  -a férfiak főleg a pénteki szent napon tisztálkodtak itt. Ebből a szempontból is egységet jelentett a fürdő: a szent és a világi kultúra metszéspontját.

„E háznak erős kőtömbök ím virágai,
ha tűz lángja nyalja körbe, szívünk örül neki,
pokolnak gyanítanád, valójában ott a menny,
S napot, holdat is látsz számosat benne fényleni…”

(Az Ezeregyéjszaka meséi I. köt. 132. mese, fordította: Prileszky Csilla)

 Az előzőekben bemutatott fürdő már a későbbi, 16. században elterjedt gőzfürdők modellje. Eredetileg azonban a római korból jó állapotban fennmaradt termálfürdőket hozták helyre, alakították át, illetve ezek mintájára emelték az újakat mintegy két évszázadon át. Törökország egyik legkorábbi, máig üzemelő fürdője a 11. századi Sekiz Direkli Hamam (Trabzon), mely a szeldzsuk törökök idejéből származik. A legelső kaplidzsát (termálfürdő) I. Murád szultán építette Burszában, mely 1326-tól 1365-ig az Ottomán Birodalom fővárosa volt. Ez a több, mint 600 éves Keceli Hamami (lásd a képen) felújításra került, s ma is nyitva áll (ha jól tudom, csak a hölgyek számára). Ez a város egyébként számos nevezetes fürdővel dicsekedhet, egyedülálló például a Yeni Kaplica. 1555-ben készült, s az épület azóta változatlan formában üzemel. Inkább római fürdő, mint török, hiszen állóvizes medencével rendelkezik, az iszlám pedig előírja a folyóvíz használatát (a termálfürdőket is igyekeztek úgy megoldani, hogy a medencék vize folyamatosan cserélődjön).

Természetesen Buda is híres a hódoltság idejéből származó fürdőkről. A hőforrások kihasználásával épített gyógyfürdőket a törökök ilidzsának nevezték. A 15. században a Gellért uszoda helyén is állt egy (bár itt állítólag egykor csak a vérbajosok és a lovak fürödhettek). A Rudas, a Császár és a Király fürdők nevét sokan ismerik a nagyvilágban is. A budapestieken kívül csak az egri török fürdő maradt fenn.

Végül, de nem utolsó sorban Isztambul- ha valóban valami lenyűgözőt akarunk látni, azt itt megtaláljuk. A leghíresebbek egyike a fenti képen látható hatalmas Cağaloğlu Hamamı, melyet 1714-ben I. Mahmud szultán építtetett. Alábbi videó bemutatja, hogy milyen itt egy hagyományos, masszázzsal egybekötött fürdő kezelés:

Ez a videó azért is érdekes, mert tisztán látszik, hogy a török hammam-masszázs tartalmazott csontkovácsolást. Ezt bizonyítják a régi feljegyzések is:

"…hátraszorítják a karját és alaposan megtornáztatják. …Végül pedig kezeik közé ragadják a páciens fejét, s ide-oda rázzák és taszigálják, hogy nyakcsigolyája szinte ropog - mindez azonban nem okoz ártalmat, sőt nagyon is jólesik."

(Steinach császári követ a budai török fürdőkről, 1583.)

További neves, máig üzemelő tradícionális fürdők a zseniális építész, Mimar Sinan (vagy Szinán, 16. sz.) által tervezett Çemberlitaş Hamamı, Süleymaniye Hamamı és a Sokullu Hamamı (a legnagyobb török fürdő, Edirnében található- csak férfiak látogathatják). A törökök legnagyobb építőmestere a vallási építmények mellett mintegy 33 fürdőt tervezett! A 15. századi Çinili Hamam Üsküdarban vagy más néven Eski Hamam, azaz Öregfürdő szintén megér egy látogatást, ha az ember Törökország felé veszi az irányt… :)

Most térjünk rá az arab vonalra, mely sok mindenben eltér a töröktől. Amikor azt halljuk, hogy „arab fürdő”, akkor elsősorban a gazdag mórok pénzén épített, pompázatos műremekek kell, hogy eszünkbe jussanak, tehát az „igazi” arab hammamokat Észak-Afrikában és Dél-Spanyolországban kell keresnünk.

A mórok Észak-Afrikából települtek be az Ibériai-félszigetre, arabok és berberek voltak. Az Andalúziai-medence lett otthonuk mintegy 700 évre, melyet a kontinens belső részétől elválaszt a Pireneusok láncolata, a tenger felé viszont teljesen nyitott. Egyfajta földi Paradicsom volt ez, a bőséges víz, a közeli folyók lenyűgözték az ide érkezőket. Az itt kialakuló egyedülálló kultúra őrizte az iszlám hagyományokat, ugyanakkor egyfajta hídként egyrészt az antik kultúra értékeit közvetítette Európa felé, másrészt – mivel az Al Andalusz egy hatalmas, Marokkótól az indiai Pandzsábig húzódó világbirodalom része lett- egy igen gazdag, virágzó társadalom terméke volt. A középkor legfejlettebb civilizációját hozták létre, melynek a Reconquista utolsó nagy csatája, Granada 1492-es visszahódítása, majd 1609-ben az európai történelem egyik legbrutálisabb etnikai tisztogatása, az átkeresztelkedett mórok Spanyolországból történő kiűzése vetett véget.

Córdoba, Granada, Malaga és Sevilla… a mór stílus főként az építészetben éreztette hatását. A Granadai Szultánságban épült Alhambra (Vörös Vár, 1238-1358.) erődítménye a Naszrida-uralkodók (emírek) székhelye volt, az iszlám palotaépítészet ékköve. A hozzá tartozó fürdők tekinthetőek többek között az arab hammamok klasszikus modelljének. Találtam egy ismeretterjesztő filmecskét az ekkoriban épült fürdőházakról- bár spanyolul, de érdemes megnézni (a képsorok magukért beszélnek):

A filmből megismerhetjük a világ fürdőszoba „guiness rekordját”: a kalifa fürdőjét és Córdoba (a kor politikai és kulturális központja) egyéb fürdőépületeit. Sok elemet tartottak meg a római fürdők hagyományaiból, többek közt a különböző helyiségek funkcióit. Bayt al-maslaj, bayt al-barid, bayt al-wastany és bayt al-sajun, azaz pihenő helyiség, hideg, langyos és forró terem került kialakításra- ezek egyben a 4 évszakot szimbolizálták (Abd al-Rahman Badawi: A misztériumok misztériuma c. műve alapján).

Visszatérve az Alhambra hammamjaira- egykoron ugyanolyan fényűzőek voltak, mint a palota többi része (a fenti kép alapján képzeljük el, ha még nem jártunk ott)- szürke, zöld, kék, vörös és arany csempék, csodás keleti ornamentika, szökő- és falikutak, medencék… A palota lábánál egy festői kis utcában találhatjuk a ma is működő Hammam Al Andalus bejáratát (kép balra). Aki ki akarja próbálni, hogy milyen volt a 13-14. századi arab fürdőház, annak itt a helye! Az első arab hammam volt ez a granadai fürdő, mely megnyithatott, miután a katolikus uralkodók ismét uralmuk alá hajtották a várost.

Merüljünk bele a simogató, meleg vízbe, majd lazuljunk el a szappanhab, s masszőrünk keze alatt (hammam-masszázs, vagy kesze, azaz szappanos masszázs: lásd még "Dobjunk be egy feketét" című cikk). Amikor ezzel végeztünk, gyújtsunk rá egy vizipipára, vagy egyszerűen engedjük a testünket teljesen elernyedni egy csésze forró tea kortyolgatása mellett. Ilyen a keleti ember csendes, szemlélődő révülete- próbáljuk ezt átélni, s ne csupán egy nyugati típusú wellness szolgáltatást lássunk benne. Egy többezer éves kultúra áll mögötte! Én úgy gondolom, hogy érdemes ezért a turisták által kevésbé felkapott, kisebb fürdőházakkal is próbálkozni.

A Közel-Keleten – török hódoltság lévén egészen az I. világháborúig- az ottomán típusú fürdők a jellemzőek, Jordániában a helyi wellnesst természetesen az elmaradhatatlan holt-tengeri iszapkezelésekkel tarkítják. A világ kulturális örökségének részeként azonban találhatunk egy egyedülálló régi arab karavánszerájt, mely fürdőtörténetünk szempontjából érdekes lehet- a Qasr Amra Ammantól kb. 1 órányira található autóval.  Az erőteljes római hatást mutató épületet egy fogadócsarnok és egy háromrészes fürdőkomplexum alkotja. A legelfogadottabb nézet szerint I. al-Valíd Omajjád kalifa építette a 8 sz. elején, még mielőtt megszülettek volna II. Jazíd emberábrázolást tiltó rendelkezései. Így a tökéletes állapotban fennmaradt sivatagi kastély különlegességét a falak római stílusú freskói jelentik, ritka példájaként a korai iszlám művészetnek és természetesen a római fürdők mintájára épített legelső hammamoknak. A fürdő egy öltözőből (apodyterium), egy langyos és egy forró fürdőhelyiségből (tepidarium és caldarium) áll.

Ezzel korántsem mondtunk el mindent a hammamról- térjünk vissza még egy kicsit a múltba, hogy teljes képet festhessünk a középkori arab és török fürdőéletről, a hozzá kapcsolódó szokásokról, illetve a korabeli testápolási praktikákról!

 „Megismerkedtem Törökországban nőkkel, akik négy-hat órát ültek a göbek tasin [azaz a köldökkőn], hajukra négy darab szappant használtak el, s ámbár testök minden látogatás után erősen megfőtt csirke húshoz hasonlított, mégis hetenként háromszor-négyszer ismételték ezen élvezetet. Ezen nem szabad csodálkoznunk! A fürdő, főképp télen, a török hölgyvilág fő találkozási helye s az Operát, a hangversenyt helyettesíti náluk"

(Vámbéry Ármin, 1860.)

Képzeljük csak el a muszlim asszonyokat és leányokat, akik a fürdőbe a legszebb ruháikban jártak el, s tökéletes frizurával, sminkkel- és természetesen új receptekkel, szerelmi ügyekre vonatkozó jótanácsokkal hagyták el azt!

A hölgyek óráiban a hammam ajtajára törölközőt függesztettek, jelezvén, hogy másnak a belépés tilos. Ilyenkor a fürdő személyzete is asszonyokból vagy eunuchokból állt. Az izzasztást és fürdést különböző szépészeti kezelések követték. Ilyenek voltak az agyag- és iszappakolások és a szappanos illetve olajos masszázs. Az észak-afrikai rhassoul agyag és az argánolaj lassan meghódítja az egész nyugati wellness világot, ma nagyon sok arab fürdőházban használják ezeket. Hódító útjukra Marokkóból indultak (bővebben: Hej, a marokkói piacon, piacon!). Régen azonban egy okra néven ismert agyagféleséggel dörzsölték át a fürdetőasszonyok a vendégek testét, melyet más néven Arménia földjének neveztek.

Gondoltuk volna, hogy a mai modern szőrtelenítő krémek alapötlete az arab hammamokból származik? A korabeli ápoltság alapkövetelménye volt a test teljes szőrtelenítése, ehhez pedig nem a borotvát, hanem egy nura nevű ragacsos kenőcsöt használtak, melytől a szőr kihullott (oltatlan meszet és arzénos triszulfátot tartalmazott- nem nevezném a dolgot bőrbarátnak…!).

A pakolások sorában, ahogy a távol-keleti kultúrákban is, használták a babliszteket, például a csicseriborsó lisztet (lásd még: Tán ubtan?), az illatos olajokat, a rózsavizet.

A fogak tisztítása porrá őrölt gyöngyház, tojáshéj és faszén keverékével történt, a szájukat viszont nem festették külön, hiszen a bétellevelek rágcsálásától folyton vörös volt az ajkuk és az ínyük. Az arcot púderrel pirosították.

Végül: a henna. A haj- és testfestés művészete a mai napig fontos eleme az arab kultúrának. A beduin asszonyok, akikkel nap mint nap találkozom, sosem festik a körmüket lakkal, kizárólag a hennát használják, mellyel az ujjaik végét és az egész tenyerüket pirosítják. A festett vörös haj szintén nagy divat. Az ideiglenes testfestést, a mehndit (ezt az elnevezést Jordániában egy ételre használják, a hennafestésre nem- a mehndi a hindu neve) pedig ünnepi alkalmakra tartogatják.

Régebben a fent említett összes kezelést végezték a hammamban. Az arab fürdőházak ugyanakkor olyan különleges szalonként működtek, ahol egyben oktatták is a szépségápolás és sminkelés tudományát -ehhez még korabeli szakirodalom is létezett (lásd bővebben: Al-Shirazi).

A fürdő egyben különféle szertartások helyszíne is volt. Az anyák itt választották ki fiaik számára a megfelelő arát, hiszen az iszlámban a férfiaknak nem állt módjában szemügyre venni az eladósorban lévő leányokat. A boldog menyasszony itt tartotta a leánybúcsút, itt készítették fel a ceremóniára, sőt magát az esküvőt is tarthatták a fürdőházban. Helyszíne lehetett az újszülött gyermek körülmetélésének, illetve egyes helyeken az elhunytak emlékére tartott gyászszertartásnak. Egyszóval: a hammam a születéstől a halálig végigkísérte a muszlimok életét…

„Mily csodás épület a közfürdő!”

 (Mohamed Próféta, béke legyen vele)

 Felhasznált irodalom:

Kéri Katalin: A földi paradicsom (A muszlim fürdőkultúra szerepe az egészség és szépség megőrzésében, Egészségnevelés, 2001/1. szám)