A magyar szappankészítés történetéről…
A szappanfőzés megjelenése előtt a mosáshoz, mosdáshoz a magyarok a hazai sziksót, a hamulúgot vagy a szaponin tartalmú növényeket (szappanfüvet) használták a kora középkorban. A hamuzsírégetés és a sziksógyűjtés az alföldi sziksó-termőhelyekről a 18. sz. első felére érte el a leghatalmasabb méreteket, jelentős károkat okozva az erdőállományban. Végül a kitermelést királyi rendelettel kellett korlátozni, bár a hamulúg és sziksó felhasználása a mindennapi mosás és szappanfőzés vidéki gyakorlatában még a 20. század 30-as éveiben is élt.
A szappanfőzés, mint mesterség a 14. században indult hódító útjára a királyi városokban, melyek szép lassan kereskedelmi és kézművesközpontokká alakultak. A faggyút nagy mennyiségben csak itt tudták beszerezni a szappankészítők a városi mészárosoktól. A legelső magyar szappanos céh otthona Debrecen volt, kiváltságlevelüket 1587-ben Báthori Zsigmond erdélyi fejedelemtől nyerték. Termékeik világhírűek voltak, vetekedtek a neves párizsi és velencei társaikkal, a termelés éves szinten elérte a 2000 mázsát. Készítettek levendula-és rózsaolajjal készült szappanokat is, a minőség ellenőrzése folyamatos volt, s aki hitvány árut készített, azt pénzbírsággal sújtották és kötelezték a rossz minőségű szappan újrafőzésére. Robert Townson angol utazó feljegyzése szerint: „a szappan hófehér és szivacsszerű, az előállított mennyiségre nézve elég annyit felemlíteni, hogy Debrecenben hetven szappanfőző van” (idézi Takács B. 1982). Rendszeresen szállítottak többek között Erdélybe, a Felvidékre és (szultáni adóként) Konstantinápolyba is. Ekkoriban szappanosnak lenni igen megbecsült és jól fizetett mesterség volt, a szappanosok testületei mindenhol a legmódosabbak közé tartoztak.
Rajz a debreceni szappanfőző céh privilégiumleveléről, 1676
A 19. századra a debreceni szappanos céh csillaga leáldozóban volt, a város inkább mezővárosi, sem mint ipari jelleget öltött, de ekkora már számos más, nagy szappanos céh is működött az országban. Szegeden a 19. század elején közel ötvenre rúgott a szappanfőzők száma. Céhbe 1851-ben tömörültek, de már szabadalmi levélhez nem jutottak. Olcsó és jó minőségű árujukból évente több ezer mázsányit hordtak szét az ország minden részébe a paprikával együtt a szegedi kofák. (Bálint 1977: 247).
A szappan minősége a felhasznált anyagoktól függ. A céhek mesterei egykor csaknem kizárólag tiszta faggyúból készítették a szappant, mert ez biztosított megfelelő állagot és fehérséget termékeiknek, de a zsiradéknak az egynegyed része okvetlenül marhafaggyú kellett legyen. A debreceni és szegedi szappanfőzők a hortobágyi sziksót még a később teret hódító mesterséges szódánál is előbbre valónak tartották. A tiszta sziksóból mész hozzáadásával lúgot főztek, ezzel szappanosították el a zsiradékokat, majd a kicsapódó szappant általában még kétszer átfőzték friss lúgon, hogy minél fehérebb legyen. A harmadik főzésnél a szappanosok mindig adagoltak konyhasót a masszához, mert a lúg így jobban elkülönült a szappantól. A kisózott lúgból másfél órai pihentetés után száraz vászonnal bélelt öntőrámákba meregették a felületre gyűlt szappant. A kihűlt szappantáblákat dróttal vagy zsinórral megfelelő méretű vagy súlyú kockákra vágták, majd szellős helyen szikkadni hagyták.
A házi szappanfőzés térhódítása miatt a kézműves céhek az idők folyamán a mosószappanok helyett egyre több pipereszappant kezdtek gyártani, melyek előállításánál már jobb minőségű, növényi olajokat kezdtek felhasználni (a legtöbbször kókusz-, szezám-, ricinus-, repce- és pálma olajat). Pipereszappan esetén a szappanmassza többszöri átfőzése, tisztítása után a szappankészítés folyamata nem ért véget: az elkészült szappan pillirozása, azaz feltörése következett a gyorsabb száradás végett, majd a szappanforgácsot illatosították, színezték és formába préselték.
A nyugati országrészben a legnagyobb szappanfőző központ Sopron volt. Már 1379-től folyamatosan működött a városban egy szappanos, később a városi mesterek száma már 10-20 fő körül mozgott, és ide tömörültek 1793-1795 között többek között a szentgotthárdiak, kőszegiek, keszthelyiek, varasdiak, sárváriak, pápaiak és zalaegerszegiek is. 1854-től a szappant szabad forgalmú árucikké nyilvánították. A 19. sz. második felére a soproni szappanosok száma a felére esett vissza a külföldi pipereszappanok importjának beindulása nyomán. A kis kézműves céhek halálát tulajdonképpen az ipari forradalom okozta, sokan kivándoroltak Amerikába.
A legelső magyar szappangyárat 1831-ben alapította Hutter József, de ez már egy másik történet…
(Forrás: tankonyvtar.hu és mek.niif.hu)