FOGKRÉM ALAPISMERETEK
Arra gondoltam, hogy közelebbi ismeretséget kötök velük, mármint fogat természetesen szoktam mosni, de eddig nem sokat foglalkoztam azzal, hogy mit is tartalmaznak a fogkrémek…
Számít egyáltalán, hogy milyen csoda hatóanyagot tesznek a gyártók egy fogpasztába? A kereskedők igyekszenek elhitetni velünk, hogy a reklámozott fogkrémmel fogaink fehérebbek, egészségesebbek lesznek, segít megelőzni a fogszuvasodást, az ínysorvadást, vagy épp friss leheletet biztosít a nap 24 órájában. Annak ellenére, hogy meg vagyok győződve arról, sokkal többet jelent fogaink egészsége szempontjából, hogy hogyan táplálkozunk, illetve hogyan (és nem pedig mivel) mosunk fogat, mégis készítettem magamnak egy rövid összefoglalót arról, hogy a kereskedelemben kapható fogmosószerek általában miből tevődnek össze - de mielőtt rátérnék az összeírt listám megosztására, jöjjön a fogmosás történelme röviden!
Az emberek hajdanán is törődtek fogaik egészségével. A legrégebbi írásos emlék, egy fogpaszta receptúrája, az ókori egyiptomi Ebers papiruszban olvasható (egy sóból, fekete borsból, mentából és nősziromból álló por keveréke), de a legtöbb forrás Hippokratészt tartja az elsőnek, aki a fogkrém használatát általánosan javasolta. Pontosítanék: az ókori görögök úgy vélték, hogy azok az állatok, amelyek erős fogazattal rendelkeznek, alkalmasak arra, hogy ezt a tulajdonságukat átadják az embereknek – rémisztően hangzik, de ebből a meggondolásból elégetett nyulak és egerek hamuját használták fogaik megtisztításához. (Egyébként manapság divatba jöttek a fekete fogkrémek, igaz, nem hamuból, hanem orvosi szénnel megspékelve –az is döglött állati csontokból készül, de mivel engem ez nem rémiszt, nem is olyan régen kipróbáltam egy házilag készített szenes fogmosót. Kissé bizarr, de nem volt rossz. Szépen fehéríti a fogakat, a baktériumokat pedig magához köti…)
A rómaiak is nagy gondot fordítottak a szájhigiéniára. Kecske faggyúba kevertek őrölt csontokat, illetve állatok porrá darált szarvát, ezzel a pasztával dörzsölték tisztára a fogaikat, fogkefe helyett egy darab gyapjú segítségével. Scribonius fogporreceptje a következő volt: égetett szarvasagancsport ammóniumsókkal kevert, hozzá mastixot és illatos olajat adott. A rossz szájszag elűzésére a Corpus Hippocraticumban is találunk praktikát. A só és a mirha tradicionális használatáról szintén római forrásokból értesülhetünk, de utóbbi eljárás természetesen nem római találmány. Már az ókori kínaiak is tisztították a fogaikat mirhával, és hogy ismét halljunk valamit, ami a modern ember számára visszataszító lehet: utóbbit pézsmával és vizelettel keverték (az emberi vizelet használatát a fogmosásban a rómaiak is átvették egyébként), mert így képesek voltak megőrizni a fogíny egészségét is. (Az ősi vizeletterápiák megértéséhez ITT olvashattok még néhány gondolatot.)
Egyes középkori források javasolták, hogy a durva őrleményeket ne használja senki fogmosáshoz, mert azok károsítják a fogzománcot, ugyanis a 19. század elejéig a fogkeféket általában vagy tiszta vízzel használták, vagy otthon összekevert mészkövet, téglaport és sót alkalmaztak.
A fogápolásban a modern idők eljövetelét a 19. század vége hozta meg. Felfedezték (vagy inkább ismét felfedezték), hogy bizonyos anyagok használata segít megelőzni a fogbetegségeket; egyre nagyobb szerepet kaptak a gyógyhatású, például az adsztringens (gyulladáscsökkentő és vérzéscsillapító) adalékok. Az első fogkrém szabadalom 1881-ben dr. Washington Sheffield nevéhez kötődik, az általa kifejlesztett fogpasztát fémtubusokban „Dr Sheffield’s Creme Dentifrice” néven dobták piacra Angliában. (A fogkrém kézzel írott receptjét láthatjuk a fenti képen.) Az ő vállalkozásából alakult ki később a Colgate cég. 1890-ben W.D. Miller fektette le a megelőző fogorvoslás alapjait azzal, hogy kifejtette a tudományos világ előtt ún. kemoparazita elméletét a fogszuvasodással kapcsolatban. Ettől fogva a fogkrém gyártók egyre több adalékanyaggal kísérleteztek, az iparág gyökeres változáson ment keresztül. Az első ismertebb fogpasztát Ottmar Heinsius von Mayenburg drezdai gyógyszerész állította össze 1907-ben (a „Chlorodont” fogpor, szájvíz és illóolaj keverékéből állt, Németországban egészen 1989-ig kapható volt). További előrelépés következett be a II. világháborút követően, egymást követték a kutatások, végül a nagy áttörést a fluoridos fogkrémek megjelenése hozta meg, ezek használatával drasztikusan lecsökkent a fogszuvasodás előfordulási aránya. Ma a fogkrém ipart olyan multinacionális nagyvállalatok uralják, mint a Colgate, Palmolive, Unilever, Proctor & Gamble. A fogkrémek mellett a különféle szájvizekre is egyre nagyobb igény mutatkozott, utóbbiaknak szintén volt történelmi előzménye; a középkorban például ecet és rózsavíz keverékével öblögettek az emberek…
Miből is áll egy modern fogkrém? Nagyrészt valamilyen dörzsanyagból (20-50%), vízből (20-40%), sűrítő- ill. nedvesítőszerből (20-35%), tenzidekből (1-3%), gélesítőkből (1-2%), ízanyagokból (0-2%), édesítőkből (0-2%), gyógyhatású adalékokból (0-2%), színezékekből és tartósítószerekből (0,05-0,5%).
A dörzsanyagok a fogak mechanikai tisztítását segítő apró kristályok, melyek a fogzománcot nem sértik fel. A leggyakrabban használatos a szilícium-dioxid, az alumínium-oxid és a kálcium-karbonát. Sűrítőanyagként például PEG és cellulóz származékokkal, különféle gélképzőkkel találkozhatunk, gyakori nedvesítőszer a glicerin és a szorbit.
Fontos szerep jut a felületaktív anyagoknak, melyek a fogkrém tisztító és antibakteriális szerepét erősítik, illetve ezektől habzik a fogkrém – a legtöbb ember el sem tudja képzelni enélkül a fogmosást. A legtöbbnek sajnos rettentően rossz íze van, így a fogkrém gyártók erős ízanyagokkal kénytelenek elfedni ezt, ami lényegesen megnöveli a fogkrémek előállítási költségeit. Ezeknek a tenzideknek abban is fontos szerep jut, hogy az ízesítéshez használt ízanyag (pl. illóolaj) megfelelően diszpergálódjon használat közben. A leggyakrabban sajnos az elhíresült SLS kerül a fogpasztákba (is), még akkor is, ha kutatásokkal bizonyított, hogy használata sok szempontból káros, főként a nyálban lévő glikoprotein, a mucin denaturálása miatt. A mucin az a fehérje, melynek szerepe a pufferolás, azaz a hidrogénion-koncentráció megfelelő fenntartása a szájban: tulajdonképpen a savak-lúgok közömbösítése. Egyes betegeknél, akik krónikus, kiújuló aftózisban szenvednek összefüggést fedeztek fel a fájdalmas fekélyek kialakulási gyakorisága és az SLS tartalmú fogkrémek használata között, ezért az aftára hajlamos egyéneknél javasolt az SLS-sel készülő szájápolási termékek kerülése.
A másik kérdéses anyag a fluorid, mely a szuvasodást megelőzendő kerül manapság csaknem minden fogkrémbe. Hadjárat indult ellene a natúr vonal képviselői közt, felvetve a kérdést, hogy használata megengedhető-e egyáltalán, mennyire károsítja vajon az egészséget? Sok országban állítólag tiltott anyag, a fogorvosok többségének véleménye szerint azonban ennek az adaléknak az előnyei messze felülmúlják a kockázatokat – egyszóval mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy szeretné-e a szájába tenni, vagy nem. Mi szól mellette? A kutatások szerint a fluoridos fogmosás során kálcium-fluorid rakódik le a dentális plakkban a fogzománc felületén, mely a fogak számára ásványianyag raktárként szolgál. Ha a szájüregben csökken a pH, a fluorid felszabadul és diffundál a zománc pórusaiba, ahol fluoroapatitot (FAP) formál. A zománcfelületen lévő FAP ellenáll a későbbi savas támadásnak, mivel a FAP kritikus pH-ja (pH = 4,5) alacsonyabb, mint a hidroxiapatité (HA) (pH = 5,5). A fluorid csökkenti tehát a demineralizációt és növeli a zománc remineralizációját 4,5-5,5 pH-érték között, így a demineralizációs periódus lerövidül. (Érdekességképpen: a cápák foga képtelen elromlani, mivel fluoroapatit alkotja, míg az emlősök fogazata hidroxiapatit tartalmú. A fluoridos fogkrémek használatával képesek vagyunk a fogzománcban mesterséges úton a hidroxiapatitot fluoroapatittá alakítani, de csupán maximum 1 %-ban.)
Az ásványi anyagok fogzománcba történő beépülésében (reminalizáció) játszik szerepet a kálcium-foszfát is, melyet gyakran alkalmaznak a fluoriddal együtt, mert mellette a fluorid beépülése is hatékonyabbnak bizonyult. A szódabikarbónáról sem szabad elfeledkeznünk; számos kísérletben igazolták fogszuvasodást gátló hatását. A nyál pH-jának emelkedése kedvezőtlen a savas közegben terjedő káros baktériumoknak, illetve a szódabikarbóna ugyanúgy szerepet kap a zománc erősítésében és a fogfehérítésben is. A xilit, mely egy édesítőszer, gyakori elem a fogpaszták összetevői között. Érdekes anyag, lévén a cukor alkoholok csoportjába tartozik, így a szájban élő baktérium flóra nem tudja lebontani, nem jelent számukra tápanyagot, táptalajt - segít tehát kordában tartani a baktériumok számát a szájüregben.
De térjünk vissza még egy kicsit a fluoridokra. Ha saját, vagy gyermekünk fogain fehér (súlyosabb esetben barna) foltokat látunk, akkor az azt jelenti, hogy a szervezetbe a megengedettnél több fluorid került (ez nemcsak a fogkrémekből, hanem akár az ivóvízből is származhat). A betegség neve fluorózis. A szervezetben magas koncentrációban jelen lévő fluorid ellen már a szervezet is elkezd küzdeni, lévén méreganyag: a Yale Egyetem kutatói rájöttek, hogy az RNS-ben lévő ún. ribokapcsolók ebben az esetben azonnal működésbe lépnek, melyek a sejteket – így a szuvasodért felelős baktériumokat is – védeni kezdik, a fluorid jótékony hatása ezáltal éppen az ellenkezőjére fordulhat… Figyeljünk tehát az árulkodó jelekre!
Mára ennyit, legközelebb a fogkrémbe kerülő egyéb, gyógyhatású adalékanyagokról tervezek írni- remélem, hogy velem tartotok majd! :)
Omar Anyu, 2017. június 28.
Források:
https://en.wikipedia.org/wiki/Dental_fluorosis
https://merjmosolyogni.hu/genetikailag-kodolva-orok-harc-a-fluorid-ellen
https://merjmosolyogni.hu/barat-vagy-ellenseg-fluoridfajtak-es-fluoridmergezes
https://merjmosolyogni.hu/tokeletes-ragadozo-capafog-legfobb-osszetevoje-fluorid
Silje Storehagen, Nanna Ose og Shilpi Midh: Dentifrice and mounthwashes ingredients and their use