KULTÚRFÜRDŐ ÉDENTŐL NAPJAINKIG 2. RÉSZ
(germánok, kelták, hunok, magyarok, görögök, rómaiak)
Folytassuk világkörüli wellness túránkat, vándoroljunk be az európai kontinensre az indoeurópai népekkel!
Az i.e. 2 évezred vége felé járunk, s Anatólia* felől közelítünk a mai Görögország területe felé. Első állomásunk az előző cikkünkben már tárgyalt Kréta szigete, ahol azokat a szuper luxusfürdőszobákat találtuk. Sajnos ekkor már a minószi civilizáció szó szerint hamvába halt, ugyanis kitört a Szantorini vulkán. A bevándorló akhájok i.e. 1600 táján, beolvasztva saját tradícióikba az itt talált régieket, letelepedtek: a minószit a mükénéi kultúra váltotta fel. S hogy fürödtek-e? Ennek példázatára álljon itt egy homéroszi idézet:
"(…) Árété meg a szolgálókra parancsolt,
hogy nagy háromlábas edényt tegyenek föl a tűzre:
ők fürdőöntő nagy edényt tettek föl a lángra
és vizet öntöttek bele, fát gyujtottak alatta.
Lángok közt melegült az edény hasa, benne a víz is;
(…)
S még ott helyben a jó gazdasszony fürdeni hívta
őt, hogy lépjen a kádba: örömmel látta a forró
fürdőt, mert sok része a gondosságban azóta,
hogy szépfürtü Kalüpszótól tovament, nemigen volt,
míg ott istenként szakadatlan kényelem óvta.
Szolgálók fürdették most, s kenték meg olajjal,
adtak rá gyönyörű inget meg drága palástot.
És hogy a kádból szállt ki, a bent borozó mulatókhoz
ment. És Nauszikaá, ki az égtől kapta a báját,
mesteri mívü tető pillére tövében amott állt,
s elbámulva csodálta Odüsszeuszt (…)”
(Homérosz: Odüsszeia, 8. ének /Devecseri Gábor fordítása/)
Ebben az időszakban az egyik fontos központ Tiryn volt, várát Homérosz szintén méltatta. Falait, melyekhez gigantikus méretű köveket használtak, a hagyomány szerint küklopszok emelték. Itt tárták fel a hellén kultúra legelső fürdőépületeinek egyikét. Görög fürdők leleteire bukkantak többek között a Kréta szigetén lévő Knosszoszban is, illetve a Santorinin fekvő Akrotirin városában.
Az athéni vízműszolgáltatás szabályozása i.e. 490-ben Themistokles nevéhez köthető, a vízellátás és szennyvízelvezetés igen magas szinten működött Megara, Theba, Olympia, Pergamon, Syracusa, Alexandria városaiban is.
Az i.e. 6. századra a görög poliszok már telis-tele voltak közfürdőkkel, illetve a lakásokon belüli fürdőszobákkal. Olympiában és Eretriában a Kr. e. 5. században használták az ülő kádakkal és izzasztó helyiségekkel ellátott fürdőépületeket, az ún. kenőszobában pedig a vendéget olajjal és illatszerekkel dörzsölték. Persze ilyesmit már máshol is láthattuk- de mi az, amit kizárólag nekik köszönhetünk a testápolás terén?
Először is: a gimnáziumokat. Mert a görög gümnaszionok intézményében egykoron elsősorban a testet, s nem az elmét pallérozták. A meztelen atléták (az ógörög gümnósz szó szerint meztelent jelent- gondoltuk volna ezt a pajzánságot a gimnáziumokról?) az edzést egy kiadós fürdéssel zárták, a gümnaszionok központi része ezért maga a közfürdő volt. (Csak az i.e. 4. századtól kezdték a filozófiai iskolákat is ezen a néven nevezni, ilyen gümnaszion volt pl. a platóni Akadémia, a Lükeion, ahol Arisztotelész tanított és a Künoszargész, a cinikusok iskolája.)
Másodszor: ők találták fel a zuhanyt! (A vázaképen ezt láthatjuk.) Azt hiszem, ezért az egész világ igen hálás nekik! :)
Harmadszor: ők találták fel az intézményes balneoterápiát! És mekkora üzlet lett belőle! :) Aszklepiosznak, a gyógyítás istenének papjai, az aszklepidák kezelték betegeiket a különböző gyógyforrások vizével, szentélyeiknél gyakorlatilag gyógyfürdőket működtettek, eredetileg ezeket nevezték thermáknak (a későbbi római fürdők elnevezése). Sőt! Epidauroszban nagyszabású szanatóriumok is várták a betegeket.
Negyedszer: tőlük ered a higiénia fogalma - Hügieia volt az egészség istennője, Aszklépiosz lánya. (Az ő kígyós kelyhe vált a gyógyszertárak jelképévé.)
Ötödször: „a természet gyógyítja a betegségeket"- mondta Hippokratész (i.e. 5. sz.), az orvostudomány atyja. Tudományos alapokra helyezte a fürdőzés gyógyászati hatásainak leírását. Munkásságának hatására a görögök fürdették először az újszülötteket, de ők kezdték el a betegek vízben való tornáztatását is (ezt tekinthetjük a világtörténelem legelső gyógytorna kezelésének).
Hatodszor: tőlük ered a „koszmetikosz” szó, melynek jelentése „szépíteni, ékesíteni”. Rengeteg fajta illatos olajat, kenőcsöket, rúzst használtak- egyébként ez elsősorban az egyiptomi hatást tükrözi.
Hetedszer: a borotválkozás szokása a makedón Nagy Sándor nevéhez köthető- hja, hódítani sokféleképpen lehet!
Végül álljon itt egy elmés mondás Epiktetostól, a bölcstől:
„Ha fürdőbe mész, ne csodálkozz, ha lefröcskölnek!” :)
A víz, mint transzcendens elem, a víz szeretete és tisztelete tehát a legelső európai kultúrákban ugyanúgy jelen volt, mint az ókori Keleten. Ez a germán mitológiából is kitűnik (Edda): a hatalmas kőris, az Yggdrasil (világfa, életfa) gyökere Mimir óriás kútjából, a bölcsesség forrásából meríti erejét. Amíg Yggdrasil elég vizet kap, nem kell tartanunk semmitől, de ha a fa elpusztul, vele pusztul az egész világ.
A hét napjainak ógermán elnevezéseit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a germánok minimum hetente egyszer fürödtek, mégpedig szombaton. Mielőtt meghonosodott volna a Sabbath elnevezés, ezt a napot mosó napnak (laugardagur – a skandináv nyelvekben a mai napig: lördag) hívták. A többi napot az isteneikről nevezték el – hát ennyire volt jelentős esemény a fürdés náluk!
Mielőtt rátérnénk a Római Birodalom testápolási szokásainak és fürdőkultúrájának boncolgatására, még említsük meg azokat a népcsoportokat, akik enyészetnek is a piperetáskájuk kíséretében indultak! A keltákról van szó. (A képen egy kelta szarvasisten.) Úgy hitték, hogy a halál csak egy utazás, ehhez az utazáshoz, s a túvilági életre felkészítendő, halottaikat ún. kocsisírokba temették. Ez azt jelenti, hogy magával a lovaskocsival együtt. Sok ilyen fogat került elő a régi Pannonia területéről, többek között a Magyar Nemzeti Múzeum is számos leletet őriz. Az elhunyt mellé a mindennapi élethez általuk legszükségesebbnek vélt tárgyakat tették: a vadászathoz és a tisztálkodáshoz használt eszközeiket! Nos: nyilván ők is szerettek fürdeni… Említésre méltó, hogy a szertartási kocsik készítése igen ősi szokás, s a keleti napvallásokhoz köthető- az alábbi képen egy ie.1200-ból származó lelet Dánia területéről. A nap az örök körforgás (élet-halál) jelképe, az ókori kultúrákban gyakran lovas szekéren közlekedve ábrázolták… ám alábbi lelet, mint mondtam: dán.
Ugye a kelta hagyomány emlékeztet például az egyiptomira? S ugye sok helyen olvashatjuk azt a kijelentést, hogy „a maihoz hasonló szappant először a gallok és a germánok állítottak elő”? Máshol meg azt, hogy „a szappant már az ősi Mezopotámiában és Egyiptomban is ismerték”? Ellentmondás? A dolog úgy érthető meg igazán, ha nem azt feltételezzük, hogy az indoeurópai népcsoportok az ősi indiai (árja) területekről, hanem (a legújabb kutatások szerinti) Anatólia, illetve a Közel-Kelet vidékéről indultak el eredetileg**, egyrészt keletnek, másrészt nyugatnak, Európa felé. És hozták a piperetáskájukban a szappant… :) (bár Plinius leírása szerint ők csak a hajukat szőkítették vele). Sajnos valóban elvitték magukkal a túlvilágra, mert a középkorra az európaiak teljesen elfeledkeztek róla, sőt a fürdésről is!
Tudjuk-e, hol található a világ legjobb állapotban fennmaradt római fürdője? Angliában. A hely neve: Bath (hát ezt nem nehéz megjegyezni, magyarul ugye Fürdő-nek fordíthatjuk, bár maga a régi fürdő ma már csak múzeumként üzemel). A melegvizű forrást a kelták szent helyként tisztelték, a druida hagyomány szerint itt volt az alvilág kapuja, úgy vélték, hogy ezen a helyen kapcsolatba tudnak lépni az isteneikkel, illetve az őseik szellemével. A kaput Sul istennő (Sulis) őrizte -ő többek közt a bölcsesség istennője volt. A római korban aztán Sul istennőből Minerva lett, a szent forrásból pedig egy gyönyörű római fürdő, therma.
Nem mondható, hogy a rómaiak bármiféle vallásos érzületet tápláltak volna a fürdőzés irányában, mint azt az eddigi kultúráknál már szinte megszokhattuk. Éppen ez az, amiben „újat” hoztak. A római fürdőkultúra nagyon is az evilági élvezetek, mondhatnám a „panem et circenses” irányvonalán indult el!
"Lám, zaj, zsivaj, lárma kellős közepébe jutottam: pontosan a fürdő felett lakom. S most idézz fel képzeletedben mindenféle hangot, ami csak elkeserítheti a füledet: mikor edzést tartanak az izomemberek, ólomsúlyzókkal hadonásznak, ha erőt fejtenek ki, vagy erőkifejtést mímelnek, hallom a nyögést; valahányszor kieresztik visszatartott lélegzetüket, sípoló, kínkeserves fújtatást hallok; ha akad afféle lomha, aki beéri olcsó kenekedéssel, hallom a paskolást, amikor a vállára csapnak – a szerint változik az ütés hangszíne, hogy lapos vagy homorú részekre ér. (…) Ha pedig ehhez jön egy labdázó, és elkezdi számolni a leütött labdákat, végem van. Adj hozzá még egy fenegyereket, egy rajtakapott tolvajt, no meg azt, aki a fürdőben saját hangját élvezi. S mekkora lármát üt a hatalmas vízcsobbanás, amikor beugranak a medencébe! Ezen kívül, akiknek egyebük nincs is, de legalább a hangjuk természetes! Képzeld még a szőrtépdesőt: hogy jobban észrevegyék, átható fejhangon szüntelenül kiáltozik, és sohasem hallgat el, csak mikor hónaljat tép, és maga helyett mást kényszerít sivalkodásra. No és, ahogy a lepénysütők kurjongatnak összevissza, a kolbászos, a cukrász meg mindenféle csemegeárus, jellegzetes hanghordozással kínálva portékáját …"
A fenti idézet Seneca erkölcsi leveleiből (86. levél) származik (Kurcz Ágnes fordításában), ennél szemléletesebben tán nem is tudnám bizonyítani a fenti állításomban rejlő igazságot.
Vámos Péter, az Aquincumi Múzeum régésze tartott előadást a témában a múlt év áprilisában. A vele készített interjút a következő szavakkal vezette be:
"Szinte közhelyszerű, hogy milyen fejlett volt a római kor fürdőkultúrája, mindannyian hallottunk a római vízvezetékekről, de vajon tényleg ennyire ügyeltek a birodalom polgárai a tisztaságra? Valójában tudatában voltak-e annak, hogy a tisztaság fél egészség?”
A válasz nem a magától értetődő igen! A vízvezeték rendszer ugyan magas színvonalú volt, de szennyvízcsatornák nem mindenhol épültek, s a szemétszállítás sem volt megoldva. A régész elmondta, hogy Pompejiben például az ókori zebra az úttestből magasan kiálló kövekből állt, ezeken lehetett száraz lábbal átkelni az egyik oldalról a másikra (csak ügyesen, polgártársak!). A falakon feliratok: „ne itt végezd el a dolgodat!” (mármint a kicsit és a nagyot…). Nem véletlen tehát, hogy akkora járványok pusztítottak, amit a kosztümös filmekben oly hűen szoktak ábrázolni kedvenc filmrendezőink!
Ne vitassuk el azonban a Birodalom érdemeit, a hatalmas vízfogyasztás a korábbiakhoz képest sokkal fejlettebb technikákat igényelt. Vízvezetékek és csatornarendszer tekintetében természetesen Róma állt a legmagasabb színvonalon: az aquaductok, vagy a híres Cloaca Maxima (a római főcsatorna) maradványai ma is megcsodálhatóak. A római vízmű teljesítménye napi 800 ezer m3 volt, üzemeltetését 700 ember látta el -ennek költségeit pedig a római polgárok fizették igen komoly vízdíjak keretében. Hiába na, akkor sem tejben vajban fürödtek az emberek, a víz meg drága!
A rómaiak a szappant nem ismerték (a görögök sem). Többféle dolgot használtak, főként olajjal kenték be testüket, majd ezt egy speciális csontból vagy fémből készült vakaróval (strigil) eltávolították. Használták a bablisztet, ismerték a szappangyökeret, de előfordult, hogy agyaggal, homokkal, vagy habkővel tisztálkodtak. A ruhák fehérítése és mosása főként erjesztett vizeletből nyert szalmiáksóval történt, a fullones néven ismert „vizeletgyűjtők” a városok utcáin igyekeztek beszerezni az értékes nedűt, majd jó pénzért eladták a római „mosószer készítőknek”. Ismerték a kallóföldet is (ez magába szívja a zsíros szennyeződéseket), illetve a hamulúg használatát.
A híres thermákat mindenki napi rendszerességgel látogatta, mivel itt zajlott a társasági élet legjava! Szórakozás, üzleti ügyek bonyolítása, miegyéb… - s ez nem csupán az előkelők kiváltsága volt, hanem minden társadalmi rétegé, bárki igénybe vehette a fürdők szolgáltatásait. Marcus Vipsanius Agrippa végrendeletében a római népnek adományozta fürdőjét, ez volt az első lépés… A köznép a császárok által ezután építtetett ingyenes, ún. császárfürdőket használta, a tehetősebbek általában továbbra is fizetős magánfürdőkbe jártak.
A római újítás tehát (modern kifejezéssel élve): „a wellness”. Az ókori Rómában végül mintegy 850 kisebb közfürdő és 11 hatalmas therma működött, közülük is a legnagyobbak Traianus, Caracalla és Diocletianus fürdői voltak. (Az alábbi képen a két utóbbi, fent pedig Európa 3. legnagyobb római fürdőromja a bulgáriai Várnában.)
A Római Birodalom második legnagyobb közfürdője (Caracalla- bal oldalon) 33 ha alapterületű volt, falai mintegy 40 méter magasak. Az itt fürdőző 1500 ember kb. 20 ezer m3 vizet használt el naponta. A fürdőn kívül könyvtár, művészeti galériák, kertek, bárok, boltok és bordélyház működött. Az ingyenes fürdőzést így ügyesen kombinálták a fizetős szolgáltatásokkal …:)
Nézzük meg közelebbről, hogyan működött egy római fürdő! Először is: az emberek levetkőztek az Apodyterium nevű öltözőben. Levetkőztek bizony, s úgy is maradtak, mert ekkoriban a férfiak és a nők meztelenül, együtt lubickoltak. Első lépésben megmártóztak a kellemesen langyos vízű Tepidarium medencéjében, ahol a fal, a padló és a padok is fűtve voltak. Ez valójában egy, a rómaiak által kifejlesztett regeneráló helyiség, melynek fala „tubuli” kővel volt kirakva áteresztve különböző speciális gázokat. Az egésznek immunerősítő hatása volt (izzadás általi méregtelenítés a szív megterhelése nélkül). Innen az út a forró fürdőbe vezetett, a Caldariumba. A vérkeringés fokozottabbá vált, az izmok ellazultak, a tüdő és a bőr pórusai kitisztultak. Aztán hangos jajveszékeléssel a Frigidarium hideg merülőmedencéjébe léptek, majd a Natatio úszómedencéjében átmozgatták tagjaikat. A hideg után pedig ismét meleg: az igazi izzasztókamra, a Laconium csak ezután következett. Ez tulajdonképpen egy nagy, márvánnyal burkolt szauna volt, középen egy hatalmas, izzó szénnel teli tartállyal.
Ezen kívül igénybe lehetett még venni a gőzfürdőt (Sudatorium), a masszázs szobát (Unctuaria) és a sportpályát (Palaisztra). Na és a fentebb említett fizetős szolgáltatásokat.
A fürdés egészen a kora középkorig természetes volt a különböző népek számára. Az óbolgárokról tudjuk, hogy minden nap fürödtek. A régi magyar törzseknek bőrmedencés fürdősátraik voltak, így nem nélkülözték a testápolás örömeit akkor sem, amikor a csodaszarvast kellett üldözzék a Kárpát-medencéig. A bizánci császároknak annyira megtetszett a magyar találékonyság, hogy gyorsan kölcsön is kérték őseinktől a bőrből készült utazókádakat. Priscos rétor (bizánci történész), aki kétszer járt követként Attila király udvarában (i.sz. 446-448), írásában megjegyzi, hogy az egyik hun vezérnek saját, kőből épült termálfürdője volt.
De térjünk vissza Rómára, mert nem írtam még a másik nagy korszakalkotó újításukról fürdőzés vonatkozásában! Ez maga a tengerparti semmittevés, mint tömeges emberi szórakozás, azaz Baiae, az ókor pompázatos üdülő- és fürdőhelye! Az egykori Baiae a Nápolyi- öbölben feküdt. Tengerpartját, mirtuszerdeit még az ókori írók is magasztalták, az itt található meleg vizű kénes források mellett szanatóriumok, szállók létesültek. S gondoltuk volna, hogy a tengerre történő építkezést nem Dubaiban találták ki? Az előkelő római villák és kéjlakok romvárosát ma is megpillanthatjuk a víztükör alatt. Lakomák, táncmulatságok, úszóversenyek érték egymást, az üdülőszezon fénypontja pedig a nagy vitorlásverseny volt.
Akárcsak manapság (hamburger, disco, vizibicikli) :) - tényleg minden út Rómába vezet... ?
*(„Colin Renfrew már 1989-ben publikálta azt az elképzelését, hogy az indoeurópai népek őshazája Anatólia. Ez alapvetően módosítja az iráni fennsíkról vagy éppen Európából származtatott nyelvcsaládra vonatkozó elképzeléseket, hiszen azt jelenti, hogy az anatóliai nyelvek azonosak a proto-indoeurópai nyelvvel, és nem mellékágát, hanem alapját képezik annak…” /wikipedia: Hettita Birodalom/. - Ez nem fürdő téma ugyan, csak egy kis felfrissülés az (indo-)árja agymosás helyett! Akit bővebben is érdekel, járjon utána! :) Egy utolsó gondolat ezzel kapcsolatban kizárólag tudósoknak: "Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, szállj le!" /indián közmondás/)
**("Az egy hullám elmélet és a filogenetikus datálás megerősíti Colin Renfrew régész hipotézisét, miszerint nyelvünk a neolitikus időszak első földművelőitől származik. Ezek a földművelők Anatolián keresztül a Közel-Keletről érkezhettek." - írja a Discovery riport, amelyet a cambridge-i Egyetem McDonald Régészeti Kutatóintézetében zajló kutatás vezetőjével, Peter Forster professzorral készítettek)